kamásli

Hogyan lehet a lélek hallhatatlan, ha minden múlandó?

A lélek egy Istennel, a teremtő tudattal, a mindenséggel. Isten teremtette az univerzumot, melyben élünk és még számtalan más univerzumot. A lelkek Isten, vagyis a végtelen tudat részei, így hallhatatlanok. Egyek vagyunk Istennel, mindenkiben benn rejtőzik az Isteni önvaló. A lelkek tapasztalásával Isten tapasztal. Végső soron a lelkek szeretnének kiszabadulni az inkarnációk sorából és visszatérni a test nélküli tudat “terébe”.

Lehet, hogy a lelkek inkarnációi nélkülözhetetlenek az univerzum bolygóin élő lények életéhez, fejlődéséhez? Lehet, hogy Isten az általa teremtett fizikai univerzumot a lelkek inkarnációival, tölti meg élettel, vagyis Isten saját magával tölti meg a lényeket, beburkolva így az Isteni tudat burkába az univerzumokat?

Lehet, hogy Isten a mindenség maga, és a saját, mindent magába foglaló mindenségébe hozta létre a fizikai világokat, a lelkek egyfajta tapasztalására? Isten tapasztal bennünk. Lehet, hogy nem a lelkek inkarnálódnak a fizikai testekbe, hanem a mindent jelentő tudatban jöttek létre a fizikai világok? Ahol a lélek csoportosulások hozzák létre maguk körül a fizikai testeket? Nem, nem hiszem.

A csecsemő megszületéséig az édesanyja testében, az ő kegyelmére bízva él. Az első lélegzetvétel az első saját prána bevitel a testébe. Egész odáig az édesanyjától kapta ezt is. A lélegzés köt össze a mindenhol jelen lévő pránával, chível, életerővel. És lelked e földi inkarnációt, a viselt testet az utolsó légzéssel hagyja el. A légzés köti a lelket jelen inkarnációhoz.

A légzés testi funkció, de lényege mégis spirituális. A lélek testben tartása.

Namaszté. Üdvözöllek téged, a benned lakó lelket. Eredetileg a Namaszte köszönést úgy értettem, hogy üdvözlöm a benned lakó istenit, amit a benned lakó jóval azonosítottam, mert nem értelmeztem a benned lakó lélek fogalmát a benned lakó Istennek. Amikor a lelket üdvözlöm, akkor Istent üdvözlöm, még akkor is, ha tudom, hogy mennyiségileg, minőségileg nem azonos a kettő (nem, minőségileg sem, hiszen a teremtőképességük mértéke sem egyezik). A halál után a bennünk lévő isteni önvaló visszatér a forráshoz, mint vízcsepp az óceánba? Nem, akkor az emlékekkel rendelkező lélek és szellem nem tudna újjászületni. Ez a hasonlat nekem nem azt mondja, amit szeretne.

A mesterséges intelligencia a lélek nélküli lény? Különböző fejlettségi fokokon. A Dalai Láma szerint miért ne költözhetne a lélek egy robotba?

Minden egyes kis esemény, mely az első szúrásból következik újra és újra sebet ejt. A védekezéshez kell a közömbösség, de ez olyan, mintha fekete lyuk keletkezett volna a szívem egy részén. Egyre mélyebb és behúzza lassan az erőmet is.

“Mert ez az út” Mármint a szenvedés. A többi az, ahol tartok.

A cél fontos, hiszen – ha tudatos vagy, akkor – kisebb, nagyobb céloknak rendeled alá tetteidet, gondolataidat, és annak érdekében éled a napokat. Egy külső fókusz, mely saját értékrendeden belül jön létre, irányt mutat. Nélküle sodródsz a hétköznapokban, így ennek elkerülése érdekében nélkülözhetetlen. A cél alatt azonban általában valamilyen eredményt, valamilyen elérendő dolgot, tárgyat, pozíciót, hatalmat vagy vagyont értenek az emberek. A várt eredmény pedig vagy elérhető vagy nem, jellemzően rajtunk kívül is számos tényezőtől függ. Az út viszont, ami egy adott cél érdekében megtételre kerül, mindig változtat a személyen is. Az ember fejlődésében, élete fonalában az út és a megtett úton szerzett tapasztalás egy belső hozomány, és fontos az, amivé változtat. A bejárt út testesíti meg a változást benned. Ebben a meggondolásban az út az, ami történik az emberrel, és nem a cél. A spirituális gondolkodás mentén az ember nem vár határozottan egyfajta eredményt, illetve nem csak dologi eredményt vár, és végképp nem gondolja, hogy azt birtokolni fogja vagy birtokolni akarja.

Ha a cél egy morális cél, akkor a cél megfogalmazása önmagában is értékes, ha nem éred el maradéktalanul, akkor is hasznos az út, amelyet megteszel annak érdekében.

Az idézet a távolkeleti tanítások része, s mint ilyen mélyebb értelme is van a fentieknél. Az út a fontos, nem a cél. Az út a fontos, nem az eredmény. Amikor a célunkat elérjük, valamiféle eredményt is elérünk, lehet kézzel fogható, dologi, anyagi, hatalmi természetű valamilyen társadalom számára hasznosnak vélt eredmény, vagy saját fejlődésünk mutatója, a céltól függően. Ezután hajlamosak vagyunk azt birtokolni, sajátunknak tekinteni. Azt gondoljuk, hogy a megszerzett dolog, hatalom, pénz vagy egy barát, szerelem, társ, gyermek a mienk. Vagy büszkeséggel tölt el a tettünk, elismerést, dicséretet várunk érte vagy miatta. Birtokolni akarjuk, kötődést alakítunk ki vele kapcsolatban. A Jóga Szútrák pedig azt tanítják, hogy semmi sem a miénk. Minden átmeneti. Az anyagi világban átutazó lelkek vagyunk. A kialakított kötődés (végső soron már maga az is, ha vágyunk valamire) végül fájdalomhoz vezet. Ebben az értelemben azért nem elsődleges a cél (az eredmény), mert amit elérsz, nem a tied. Ez nem azt jelenti, hogy a cél nem fontos, de megfelelő célokat kell kitűzni, és az elért eredményt helyén kell kezelni.

A Bagavad Ghítában Krsna azt mondja: “Csak a cselekedethez van hatalmad, annak eredményéhez nincs”. Ha a cselekvésre fókuszálsz, az elméd a jelenben van. A cselekvés az egyetlen amit tehetsz. Ha az eredmény motivál, az szenvedély alapú működés. Mindannyiunk életében van egy sorsszerű tényező, aminek az elrendezése nem a mi kezünkben van.

Dóka Róbert azt mondja: Minden cselekedeted a lehető legjobb, amit tehettél. Az adott pillanatban nem voltál többre képes. A kérdés az, hogy miért volt ez a legjobb éned abban a pillanatban?

https://csillagzat.blog.hu/2014/02/01/latszat-bolcsesseg_az_ut_a_fontos_nem_a_cel

Hajnalban megjelent az anyai nagyanyám és a családjából néhány személy. Álmomban tudtam, hogy kik ők, de mire felébredtem már csak a nagyanyámat tudtam beazonosítani. Azt mondták, hogy eljöttek hozzám. Nem tudom, hogy miért, de azt gondolom, kapcsolatban van a dolog azzal, hogy egy hete elkezdtem rendszeresebben meditálni. Eljöttek és egyszerűen jöttek befelé, és kitöltötték a teret. Én örültem, olyan volt, mint egy régóta várt találkozás. És sírtam álmomban. Kértem a mamát, hogy maradjon velem, és azt mondta, pár napig marad. Kértem még, hogy a családjukból eredő olyan mintákat és rám tett terheket vigyék el. Ezt már tudatosan csináltam, de nem kaptam rá semmilyen reakciót. Igazából nem tudom, hogy milyen célból jöttek, és hogy vártak-e tőlem valamit. Úgy érzem, még itt van a nagyanyám. Igen.